Manapság nagyon sok szó esik ezekről, ezért úgy döntöttem én is hozzászólok ehhez a témához.

33 éves koromig éltem Magyarországon, pár évet Rákosi alatt, legtöbbet Kádár elvtárs idejében. Ennek ellenére, vagy éppen ennek köszönhetően – diplomás közgazdászként mentem férjhez egy angol emberhez 1981-ben. Ne feledjétek ez még a „vasfüggöny” időszaka volt. A pesti esküvő után 16 évet töltöttem Angliában, 16 évet Magyarországon és az utolsó kettőt (OV miatt) Wales-ben.

 Tehát van tudomásom arról, hogy mi is a hazaszeret és mi is a honvágy. Mindkettőt átéltem/átélem.

 Először is határozzuk meg a fogalmakat.

 Honvágy:

1.  Az amikor valaki egy idegen országban egy partira megy, mindenki kedves, aranyos mert itt (általában) szeretik a külföldieket és hallgatjuk a beszélgetést és fogalmunk sincs arról, hogy mit is mondanak. Ez nem nyelvi probléma, ez azért van, mert nem tudjuk kiről is beszélnek? Miről beszélnek? Ki is az a színésznő, akivel ez és ez történt? Melyik pártvezér mondta, hogy…? Miért is kapott az a színdarab rossz kritikát? Melyik a legegyszerűbb út a …-ba? … Én otthon mindent tudtam, itt meg fogalmam sincs miről beszelnek? És ennek semmi köze a nyelvi problémákhoz.
   És akkor előjön a honvágy.
   
2. jött a levél, hogy Józsi bácsi hirtelen beteg lett, kórházba vitték…. Én itt vagyok, nem tudok mit csinálni…
   És akkor előjön a honvágy.
3. Vendégek jönnek vacsorára, nem tudom mi a szokás, zavar, hogy nem tudom. Otthon minden egyszerű volt.
   És akkor előjön a honvágy.
4. Végre van állásom, aranyosak a kollégák, értekezlet lesz, nekem kell jegyzőkönyvet írni és nem tudom. itt mi a szokás.
   És akkor előjön a honvágy.

Tehát honvágy az amikor vágyunk valami felé, amit megszoktunk, ami ismerős.

 Mennél jobban megismerjük az új környezetet, mennél több barátunk lesz itt, annál kevésbé lesz honvágy, hiszen itt is „itthon” vagyunk.

Hazaszeretet:
ez teljesen más téma. Mindig is (pár évvel ezelőttig) büszke voltam arra, hogy magyar vagyok. Büszkén soroltam fel Kodályt, Bartókot, Bírót (itt Byro-nak hivják) és a többi „híres” magyart. Ismerem a történelmünket, az irodalmunkat és zenénket, a kultúránkat. Teljes szívemmel magyar vagyok. Kádár idejében is, mikor ide kerültem, nem titkoltam, és szívesen meséltem magunkról.

 Az elmúlt 2 évben ez megfordult. Ha nem kérdezik, nem mondom honnan jöttem. Szégyellem magam. Pedig most is dolgozom (67 évesen) önkéntesként egy jótékonysági cégnél. A hazámat szeretem, mert ott születtem, ott nőttem fel, de ami most történik vele, az elképesztő és szégyellem, mert én nem ilyen társadalomban nőttem fel, engem nem erre tanítottak.

 A férjem – mivel külföldi – már 2 évvel ezelőtt érezte, hogy mi lesz, ezért hagytuk ott Magyarországot. A „plakátok” sajnos bebizonyították, hogy neki volt igaza. Hazaszeretet? Igen, Magyarországot, mint szülőhazámat, letagadni nem fogom. ……

(a kép illusztráció a netről)

 Sarolta Davis